Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF)

Utolsó módosítás: 2021. február 12.

Kérjük, amennyiben igénybe veszi szoláltatásunkat, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. 

  1. Általános rendelkezések
    Jelen felhasználási feltételek (a továbbiakban: „Felhasználási Feltételek”) Tóth Alexandra EV (a továbbiakban: „Adatkezelő”) által üzemeltett weboldal (a továbbiakban: „Weboldal”) használatára vonatkoznak.

A Weboldal célja tájékoztatás nyújtása az adatkezelő által nyújtott szolgáltatások köréről, szakterületeiről, az általa alkalmazott módszerekről, valamint kapcsolattartási adatairól.

A jelen felhasználási feltételeken túl az adatkezelő által ügyfeleivel kötött szerződéses feltételek tekintendők irányadónak. Hangsúlyozandó, hogy a jelen Weboldal használata, illetve a Weboldal bármely tartalmi eleme, vagy az azon feltüntetett bármely közlés, továbbá az adatkezelő alábbi elérhetőségeire küldött bármely, a Weboldal használatával vagy az adatkezelő szolgáltatásaival, szakterületeivel, az általa alkalmazott módszerekkel kapcsolatos érdeklődésre, tájékoztatáskérésre adott válaszaz adatkezelő részéről – annak egyértelmű, ellentétes rendelkezése hiányában – nem tekinthető ajánlattételnek, ajánlattételre történő felhívásnak vagy bármely ajánlat elfogadásának.

A Weboldalon feltüntetett árak az adatkezelő és az adott ügyfél megegyezése, illetve az adott ügyféllel kötött egyedi megbízási szerződés) szerint változhatnak (például: a képzés sajátosságai, az adott ügyfél különleges igényei tükrében).

  • A Weboldal üzemeltetőjének adatai és elérhetőségei:
    Az adatkezelő személye
    Név: Tóth Alexandra EV
    Székhely: 1147 Budapest, Telepes utca 106, 3/1
    Adószám: 69518328-1-42
    Telefonszám: +36 (70) 625-3598
    E-mail: oroszm info@bpszovegiras.hu
  • Weboldal: https://bpszovegiras.hu
  • Az adatfeldolgozó személyei
    Gmail alapú levelezés
    A Szolgáltatásokat a Google LLC (“Google”) biztosítja;
    székhelye: 1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043,
    Amerikai Egyesült Államok.
    A tárhelyszolgáltató adatai:
    3 in 1 Hosting Bt.
    2310 Szigetszentmiklós, Forrás u. 12. III/11
    Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
    Adószám: 22206118-2-13

1.2 Személyes adatok védelme és a Weboldal kapcsán alkalmazott sütik

A felhasználók személyes adatainak kezelésével, adatvédelmi jogaival és jogorvoslati lehetőségeivel kapcsolatban a Társaság Adatkezelési Tájékoztatója nyújt tájékoztatást. Erről bővebben itt olvashat: https://bpszovegiras.hu/adatkezelesi-tajekoztato/

A Társaság felhívja továbbá a felhasználók figyelmét arra, hogy a Weboldal használatával kapcsolatban sütik (cookie-k) kerülnek alkalmazásra. Erről bővebb tájékoztatás itt található: https://bpszovegiras.hu/cookie-tajekoztato/

1.3 Szellemi tulajdonjogok
Az adatkezelő a jogosultja az általa a Weboldalon közzétett anyagokkal kapcsolatos szerzői, védjegy-, valamint egyéb szellemi alkotáshoz fűződő jogoknak, illetve ahhoz a vonatkozó jogok jogosultjának hozzájárulását megszerezte.

A felhasználók saját weboldalaikon a Weboldalra mutató hivatkozást kizárólag a Weboldal nyitóoldalára mutató URL megadásával tehetnek, biztosítva a Weboldal külön ablakban történő megnyitását. Mélylinkek vagy egyéb – a fentieknek ellentmondó – hivatkozási technikák és megoldások az adatkezelő előzetes hozzájárulásának hiányában nem megengedettek.

1.4 Mentesség a felelősség alól
Az adatkezelő bármikor jogosult (például: a Weboldal karbantartása érdekében vagy egyéb biztonsági megfontolások miatt) a Weboldal üzemeltetését részlegesen vagy teljes egészében szüneteltetni, illetve megszüntetni, minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül.

Az Adatkezelő mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a Weboldalon található anyagok, információk, dokumentumok és hivatkozások naprakészségét és a felhasználók általi minél optimálisabb használatát. Az adatkezelő ugyanakkor nem vállal felelősséget semmilyen pontatlan információból, az elvárt felhasználói élmény elmaradásából, technikai vagy egyéb zavarból, nem megfelelő beállításból vagy a felhasználó által használni kívánt alkalmazásokkal, böngészőkkel, szoftverekkel való megfelelő együttműködés hiányából, a Weboldal, illetőleg bármely részének elérhetetlenségéből származó közvetett vagy közvetlen károkért vagy kellemetlenségért. Erre tekintettel a felhasználó a fenti információk elérését és használatát minden esetben kizárólag saját felelősségre vállalja.

A Weboldal egyéb, az adatkezelőtől eltérő személyek, illetve szervezetek által üzemeltetett weboldalakra történő hivatkozásokat is tartalmazhat. Ezen weboldalak, valamint az azon feltüntetett információk pontosságáért, naprakészségéért, illetve működéséért az adatkezelő nem vállal felelősséget, továbbá felhívja a felhasználók figyelmét annak fontosságára, hogy ezen weboldalak elérése és használata során ismerje meg az adott weboldalak tekintetében irányadó felhasználási feltételeket és adatkezelési tájékoztatót.

1.5 A Felhasználási Feltételek hatálya és módosítása
A jelen Felhasználási Feltételeket a felhasználók a Weboldal látogatásával, illetőleg használatával fogadják el. Ha a felhasználó nem ért egyet a Felhasználási Feltételek bármely rendelkezésével, úgy kérjük, a Weboldalt ne használja, illetve ne látogassa.

A Felhasználási Feltételek bármely okból történő módosításának jogát az adatkezelő fenntartja. Az esetleges módosításokról való tudomásszerzés, valamint újabb információk megtekintése érdekében kérjük, rendszeresen tekintse át a Felhasználási Feltételeket.

1.6 Záró rendelkezések
A jelen Felhasználási Feltételekben nem szabályozott esetekben a magyar jog mindenkor irányadó rendelkezései tekintendők alkalmazandónak.

A jelen általános szerződési feltételek minden szolgáltatására, illetve termékére vonatkoznak, és a vállalkozó által készítendő terméket vagy szolgáltatást megrendelő, a továbbiakban: megrendelő és a vállalkozó között létrejövő szerződés elválaszthatatlan részét képezi, függetlenül attól, hogy az írásban, szóban magatartással jött létre. 

  1. Megrendelés
    A megrendelő a megrendelését, telefonon vagy elektronikus úton juttathatja el a vállalkozóhoz, annak email címére vagy személyesen. A megrendelés akkor érvényes, ha pontosan tartalmazza a megrendelt terméket vagy szolgáltatást.

2.1 Visszaigazolás
A vállalkozó a megrendelést a szolgáltatást három napon belül elektronikus úton visszaigazolja. A visszaigazolás tartalmazza a szolgáltatás vagy a megrendelt termék megnevezését, mennyiségét, egységárát, a beazonosításához szükséges adatokat, valamint a szolgáltatás vagy az elkészítendő termék elkészítési határidejét. Amennyiben a megrendelőnek a termékkel kapcsolatos speciális igényei vannak, a visszaigazolás tartalmazza a vállalkozó válaszát, hogy az igényeket teljesíteni tudja-e. 

Létrejön a felek között a szerződés, ha a megrendelő a visszaigazolásra három napon belül nem válaszol, illetve, ha a felek közötti írásos egyeztetés alapján a szolgáltatás, a termék, a mennyisége, az egységára, a határidő, valamint az egyéb speciális igények tekintetében megegyezés jön létre. A szerződés létrejöttének napja a visszaigazolás – megrendelő általi – kézhezvételét követő harmadik nap, illetve az a nap, amikor a felek közötti egyeztetés alapján a felek az előbbi feltételekben megállapodtak. 

2.2 A szerződés megkötése
A szerződés megkötés automatikusan e-mailben történik a felek által elfogadott visszaigazoló e-maillel. Ha a kommunikáció nincs lezárva, a szerződés megkötése nem érvényes.
Amennyiben a megrendelő a szerződést a szöveg terv elfogadását követően bármikor megszünteti, köteles a vállalkozási díj a vállalkozó által addig elvégzett munkájával arányos részét megfizetni. A megrendelő tudomásul veszi, amennyiben a kész terméket az általa kért módosítások elkészítését követően sem veszi át, a vállalkozó a teljes díjra jogosult. 

2.3 Teljesítés ideje
A munka kezdete a szerződés létrejöttétől és adott esetben anyag teljes (tartalom, képi anyag, igényfelmérő) vállalkozó részére történő átadásától számított. 

A megrendelő köteles minden olyan információt és tartalmat a vállalkozó rendelkezésére bocsátani, amely a szolgáltatás elvégzéséhez, illetve a megrendelt termék elkészítéséhez szükséges. Amennyiben megrendelő ezen kötelezettségének nem tesz eleget vagy annak teljesítésével késlekedik, az ebből eredő károkat a megrendelő viseli. 

A teljesítés ideje a megrendelésben, a visszaigazolásban szóban, illetve e-mailben megbeszélt meghatározott időpont. Ha a szerződő felek másként nem állapodnak meg, a vállalkozó a teljesítés időpontjához képest korábban is teljesíthet, ez esetben ez a nap a teljesítés napja. A megrendelő visszajelzését igénylő munkafázisoknál 3 munkanap áll rendelkezésre a visszajelzésre, ennek elmulasztása esetén a vállalkozó az adott munkafázist elfogadottnak tekinti. 

A szolgáltatás, illetve a megrendelt termék átvétele során a megrendelő köteles az átvett terméket, illetve szolgáltatás minőségét ellenőrizni. Az átvételt követően nem élhet kifogással amiatt, hogy az átvett termék nem volt megfelelő mennyiségű-minőségű. 

A szolgáltatás maximum 1 vagy 2 hónap keretein belül megtörténik. Ha a megrendelő a munka folyamata közben nem válaszol az addigi elvégzett munkát köteles kifizetni.

A vállalkozó a termék átadása során átadja a termékhez szükséges dokumentációt. A megrendelő köteles ellenőrizni a dokumentáció teljes körűségét. 

2.4 Számlázás
A vállalkozó a számlát vagy a termék átadásával, illetve a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg adja át, vagy a vállalkozó elektronikusan is megküldheti a megrendelő részére. 

2.5 Fizetési határidő
A felek közötti egyéb megállapodás hiányában a fizetési határidő a számla kiállításától számított 8. nap. 

2.6 Fizetés
A számla összege a felek megállapodása szerint a vállalkozó számláján feltüntetett bankszámlájára és határidőre történő utalással fizethető ki. A fizetés akkor, illetve azon a napon tekinthető megtörténtnek, ha a számla összege a vállalkozó részére átadásra kerül, vagy a bankszámláján megjelenik. Amennyiben a köztes konzultációk során nem él a megrendelő a javítási lehetőséggel és a munkafolyamat végén jelzi nem tetszését, az előre megbeszélt teljes összegét fizetni köteles a vállalkozónak. Ha a köztes konzultáció során úgy dönt ügyfelünk, hogy nem szeretne tovább együttműködni, az előre megbeszélt összeg 50%-át köteles kifizetni a vállalkozónak.

Fizetési késedelem esetén a vállalkozó késedelmi kamatként a hatályos Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot számítja fel. A megrendelő fizetése esetén a szolgáltató a fizetett összeget előbb a tartozás behajtásával kapcsolatos költségekre, esetleges kötbérre, ezután a késedelmi kamatra, majd a számla összegének kiegyenlítésére számolja el. 

A megrendelő a fizetendő összeget csupán abban az esetben számíthatja be a vállalkozóval szemben fennálló egyéb követelésébe, ha a felek erről írásban megállapodtak. 

2.7 Tulajdonjog fenntartás, szerzői jogok
A megrendelő az esetlegesen korábban átadott látványterveket sem átadás előtt, sem azt követően nem használhatja fel. A megrendelő csak a véglegesen átadott anyagokat használhatja fel. 

A vállalkozó a díjának teljes összegű kifizetéséig a terméken, illetve bármely azzal kapcsolatos anyagon a vállalkozó a tulajdonjogát fenntartja, az a tulajdonát, illetve szellemi termékét képezi. 

A vállalkozó által készített munkák, illetve a munkafolyamat bármely szakaszában bemutatott látványtervek szerzői jogi védelem alá tartoznak. A vagyoni jogosultságokkal kapcsolatos felhasználói jogok a megrendelőt kizárólag a vállalkozó által elkészített végleges formátumok tekintetében, és csak a teljes ellenérték megfizetése esetén illeti meg. 

A megrendelő tudomásul veszi, a megrendelt termék szerzői jogai a vállalkozót illetik.
A vállalkozó jogosult az elkészített terméket portfóliójában (és különböző portfóliós oldalakon) referenciaként feltüntetni. A megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy (cég)nevét a vállalkozó portfóliójában megjelenítse, esetlegesen honlapján a megrendelő honlapjára mutató hivatkozást helyezzen el. 

A vállalkozó a vállalkozási díj hiánytalan megfizetése esetén időben és területileg korlátlan, harmadik személyre átruházható felhasználási jogot enged a megrendelőnek a kész termékre azzal, hogy a megrendelő a kész terméket megváltoztatni, átdolgozni nem jogosult, a forrásanyaggal csak külön megállapodás alapján rendelkezhet. A rögzített díj – hiánytalan megfizetése esetén – a jelen pontban körülhatárolt szerzői vagyoni jogok ellenértékét is tartalmazza. 

A megrendelő tudomásul veszi, amennyiben a vállalkozó által rendelkezésére bocsátott kész terméket jogosulatlanul vagy a felhasználási jog kereteit túllépve használja, azt jogosulatlanul módosítja, magatartásáért büntetőjogi, illetve – az azzal okozott kárért – polgári jogi felelősséggel tartozik. 

2.8 Az általános szerződési feltételektől való eltérés 

A felek egyező akarattal a jelen általános szerződési feltételektől eltérhetnek, ezt külön dokumentumban kötelesek rögzíteni. 

2.9 Mögöttes jogszabályok
A megrendelésben, a visszaigazolásban, a szerződésben és a felek egyéb írásos megállapodásaiban, valamint a jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó magyar jogszabályok az irányadóak. 

2.10 A jogviták rendezése
A felek a megállapodás teljesítése során kölcsönösen együttműködve, egymás érdekeit is szem előtt tartva kötelesek eljárni.
Bármely, a megrendelést érintő lényeges esemény vagy változás esetén a felek kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni. 

A felek a közöttük felmerült vitás kérdéseket igyekeznek békés úton rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a jogvita eldöntésére a szolgáltató székhelye szerinti bíróság az illetékes. 

2.11 Az általános szerződési feltételek módosítása
A vállalkozó az általános szerződési feltételeket a megrendelők értesítése mellett egyoldalúan módosíthatja. Amennyiben a módosítást a megrendelő nem fogadja el, köteles az értesítéstől számított 15 napon belül ezt írásban jelezni a vállalkozónak. A módosítást el nem fogadó megrendelővel a teljesítésig a módosítást megelőző általános szerződési feltételek érvényesek.